Kezdolap > A cég története >

Kertépítés - Duruczkert Bt - www.kertepito.com

Kertépítő, kertépítés Durucz Kert2002-ben Iskola mellett kezdődött el a kertépítős pályafutásom, akkor még édesapám 20 éves szerszámaival, amit a metrón vagy egy kölcsön kért autóval szállítottam magammal. A munkák megkezdése előtt azért rendelkeztem egy minimális tapasztalattal, hiszen az előző években tematikusan kerestem azokat a cégeket, akik be tudtak vezetni a kőműves munkák, térkő burkolás és a kertépítés világába.

2002 ősszén Kőpataki Sebestyén tanár úrnak köszönhetően jött az első munka, ami a megrendelőm és tanár úr megelégedésére jól sikerült. Ez adott ahhoz erőt, hogy vállaljak máskor is munkát, és vállaltam. Öreg hölgyek kertjeit ástam fel, metszetem meg, kerteket raktam rendbe.

Eltelt egy - két év és az iskola befejeződött, én pedig már saját cégemben tudtam önállóan  dolgozni, úKertépítő, kertépítés Durucz Kertgy hogy folyamatos megrendeléseim voltak. Eleinte rendszeres kertfenntartásokkal foglalkoztam (amik a mai napig meg vannak!!!), majd szép apránként jöttek a megrendelések komplett kertek megépítésére. Az évek teltek a megelégedett kuncsaftok tovább adták jó híremet másoknak is, és Körösi Regő barátom áll készített weboldalnak köszönhetően a megrendelések folyamatosan jöttek, a cég minden évben fejlődött és növekedett.

Most 2010-ben a cég háromfelé osztható, az egyik része teljes körű kertépítéssel foglalkozik Budapesten és környékén, a másik része Budapest déli részén tart fenn heti rendszerességgel kerteket, ezt a kettőt én vezetem és irányítom, a harmadik részét a virágüzletet pedig Stefanidesz Orsolya a párom üzemelteti Budapesten a XIX. kerületben a Szondi tér 4 szám alatt. A válság ellenére keresik munkákat, az emberek többsége kizárólag a cégem munkáját keresi, ez köszönhető annak, hogy 8 év alatt mindig sikerült jó minőségű, kevés hibával, maradéktalanul kiszolgálni a kert tulajdonosokat.
Kertépítő, kertépítés Durucz Kert
Az összegzés végén szeretném, megköszöni a segítséget Kőpataki tanár úrnak, hogy bízott bennem és elindított a pályán. A családomnak, hogy türelemmel, bizalommal voltak felém. Körösi Regőnek, és a Con Line-os fiúknak (Jakab Zsolt és Szita Jenő), hogy felépítet nekem egy jó működő desigos weboldalt. Az eddigi megrendelőimnek, hogy engedték, hogy szabadon garázdálkothasak a kertjeikbe, és önnek leendő ügyfelem aki majd minket választ.
Higgy el, nem fogja meg bánni!!!



Üdvözlettel:
Durucz Attila
Parképítő és kertfenntartó technikus
Telefonszám: 06-30-541-99-21
Asz.: 22379441-2-13

Végzettségeim:
2000. Dísznövény kertész (szakmunkás)
2003. Bad Zwischenahn Németországi tapasztalatszerzés
2004. HUNTER cég által indított öntözőrendszeres tanfolyam
(Házi kertek öntözőrendszerének tervezése)
2004. Növényvédelmi tanfolyam (II. forgalmi kategória)
2004. SUNI KFT által megtartott FIRESTONE Pond liner márkanevű EPDM gumi tófóliával történő munkavégzés technológiájának oktatásán és betanításán részt vettem.
2005. Parképítő és kertfenntartó technikus
2006. OASE kerti tótechnikai tanfolyam

Kerépítés, kertfenntartás
 

 

Amennyiben szeretne a Durucz kert csapatának tagja
lenni, kérjük, küldje el szakmai önéletrajzát
és motivációs levelét a kertepito@gmail.com címre



 
Az Ön neve :
Az Ön emailcíme :
Az Ön telefonszáma (ajánlott) :
Üzenet:
Ellenörző kód :
 A cég története kertépítés, kerttervezés, kertfenntartás, kertépítő, öntözőrendszer, kert, gyepszőnyeg, kertész
www.kertepito.com Professzionális kertépítés, kerttervezés kertfenntartás